The korean guy - 3.

-Jaj, Doojoon, add már vissza! Kérlek!
-Nem, addig nem adom vissza a telefonodat, amíg el nem mondod ki az a fiú! - makacskodott és még magasabbra tartotta a kis készüléket
-Ne már! Tudod, hogy utálom, mikor ilyen vagy. Kihasználod, hogy ilyen pici vagyok - biggyesztettem le alsó ajkamat. Körülbelül fél percig lehettem így, amikor is kis hívó készülékem fogva tartójának megesett rajtam a szíve. Meg akarta fogni a vállam, de mivel tervem sikerült, nagyon is jól, ezért kikaptam kezéből a mobilom és szaladni kezdtem a lakás másik végébe
-Héé! Na megállj! - kiáltott utánam és kergetőzni kezdtünk. Beszorított a sarokba, de én átbújtam hadonászó karja alatt - most jól jön, hogy nem vagyok olyan magas - és futottam tovább. De sajnos, mivel a susogós zokni és a parketta nem a legjobb párosítás - ha csak nem korcsolyapályán képzeli magát az ember - hangos huppanással értem földet, majd még hangosabban fejem is becsapódott a faburkolatba.
-MinRi! - térdelt le mellém üldözőm - Jól vagy?
-Igeen. - nevettem még a fájdalmak közepette is - Mert megszereztem ezt! - mutattam fel a kissé ütött-kopott telefonomat
-Gyere, rakunk rá jeget - óvatosan felsegített a földről, a konyhában pedig felültetett a konyhapultra és úgy keresgélt  tovább, derékig a hűtőben
-Megtaláltam! - csukta be a mélyhűtő ajtaját és felém mutatta a fagyasztott borsót, amit ezután fejem hátsó részéhez tartott
-Na akkor most szépen elmeséled, hogy ki is az a fiú...
-De Doojoon...
-Mondd! - förmedt rám, már szinte vörösödő fejjel. Amilyen gondoskodó és bolond volt eddig, olyan mérges és indulatos volt most.
-Nem mondhatom el...
-Jól van, hát ha így állunk... - belenyomta kezembe a jéghideg zöldséget és kiviharzott a helységből. Pár másodpercig még hűtöttem a púpot, ami fejem hátsó részén éktelenkedett, majd se szó, se beszéd átöltöztem és elhagytam a házat. Az alatt a hat hónap alatt, amíg megismertem Doojoon-t, legjobb barátok lettünk. Minden felvételre, interjúra elkísértem, elmondtuk egymásnak az összes titkunkat, de most semmit sem szólhattam. Nem beszélhettem, hiszen akkor egy hónapnyi szervezés, kemény munka veszett volna kárba. Nehéz volt, de kibírtam, hisz' nem csak én dolgoztam ezen az ügyön, hanem a banda összes többi tagja is. Az ajtó feletti kis csengő hangjára az eladó felkapta a fejét és azonnal kedves mosoly ült ki arcára
-Jó napot! Miben segíthetek?
-Egy csokitortát rendeltem és őt vinném el. - nevettem
-Értem. A nevét, ha szabad kérdeznem?
-Shin MinRi.
-MinRi...MinRi...Á, igen! Megtaláltam. Azonnal hozom, egy pillanatnyi  türelmét kérem. - amíg a hölgy az édes meglepetést kereste, körbenéztem a cukrászdában. A pultban rendre sorakoztak a gusztusosabbnál gusztusosabb sütemények, muffinok, pont mint az ici-pici kis katonák. A falon ízléses képek helyezkedtek el, minden egyes oldalon kettő-kettő.
-Itt is van. Huszonnégyes gyertyával és 'Boldog Születésnapot' táblával volt, ugye?
-Igen, köszönöm szépen. - miután becsomagolta, oda adtam neki a pénzt és kiléptem az utcára. Benyúltam zsebembe és bepötyögtem a számot telefonomba.
-Haló? - szólt bele egy férfi hang
-Szia Ilhoon, MinRi vagyok. Minden rendben megy?
-Igen persze, most is itt vagyok.
-Kiváló - nevettem - Éppen most vettem meg a tortát, oda megyek
-Rendben, várlak. Szia! - elköszöntünk, majd fogtam egy taxit és elindultam a helyszínre. Egy óriási terembe nyílt az ajtó, amely tele volt lufikkal és egy hosszú büféasztallal, tele finomségokkal
-MinRi! - ijedten fordultam meg, hogy megnézzem, kitől származik a hang
-Á, Ilhoon, megijesztettél!
-Bocsi - vakargatta a tarkóját
-A vendégek? - kérdeztem, miközben a tortát raktam ki a neki szánt helyre a büféasztalon
-Egy óra múlva jönnek. Ó, de guszta...
-Tökéletes...Nem mész onnan! - csaptam rá a fiú kezére, aki idő közben szemet vetett a sütemény tetejét díszítő habcsókra
-Áú! - fájlalta kezét - Jól van na, nem kell rögtön ütni
-Jó, nem ütök többet, de ha még a fővendég megérkezése előtt meglátok egy hibát is a tortán...Megtalállak és ezt te is tudod - mutogattam felé fenyegetve
-Értettem - hajtotta le a fejét. Ezzel elment egy fél óra. A vendégek már szállingóztak befelé. G.NA, a 4MINUTE-os lányok, az egész BEAST - a szülinapost kivéve - az egész Cube ott volt már. Végül is úgy éreztem ideje lenne elkezdeni
-Halló? - szólt bele unottan
-Szia Doojoon, MinRi vagyok - egy nagyot sóhajtott, amikor meghallotta a hangom
-Mit akarsz?
-Figyelj...Sajnálom a reggeli dolgot. Ide tudnál jönni? Itt mindent elmagyarázok.
-...Rendben, mondd a címet - megadtam neki a kívánt adatokat
-Oké, azonnal bújjon el mindenki, bármelyik pillanatban itt lehet! - a nyugodt beszélgetés helyett, most már mindenki pánikszerűen keresett magának búvóhelyet. A gyertyákat gyorsan meggyújtottam, a világítást lekapcsoltam és gyorsan beálltam valahova, ahol nem tud észrevenni.
-MinRi? - nyitotta ki lassan az ajtót - Hát itt meg mi van? - halkan próbáltam odaosonni a tortához, majd felkapcsoltam a villanyt.
-Meglepetés!!! - ugrott fel mindenki egyszerre, hangos kiáltással
-Mi a...
-Fújd el! - skandálta mindenki egyszerre. Amikor a két kis gyertya fénye kialudt, a teremben lévő összes ember tapsolt
-Boldog Szülinapot Doojoon, gyere, vágjuk fel a tortát. - mosolyogtam. A fiú megszeppenve lépkedett oda az asztalhoz, majd felszeletelte az óriási süteményt. - Csak a villák kopogását, az elégedett hümmögéseket és az emberek duruzsolását lehetett hallani a teremben.
-Ilhoon! - mutattam a fiúnak a tortára, fenyegetően, mint az előbb és leraktam az asztal szélére. Elindultam a női mosdó felé. Kifelé jövet eszembe jutott valami
-Bakker! Az ajándékot elfelejtettem
-Szerintem arra már nem lesz szükség... - a falnak támaszkodva mondta az idegen ember, majd besétált a lámpa fénye alá
-Te? Te...te meg mit keresel itt?
-Hogy mégis mit? Szerinted? Téged.
-Hogy találtál meg?
-Azt hitted, hogy a média nem tud erről az eseményről? Még a mi kis országunkba is eljutott a hír... - lassan sétált felém
-Ne...ne gyere közelebb! - tartottam felé a kezem
-Mert? Mi lesz, ha nem? Fél éve nem láttalak, hiányzol - megfogta derekam és magához húzott. Nyakamat kezdte el csókolgatni, aztán a falnak is nekitolt.
-Hagyd abba! Te hagytál el és most ezzel jössz?! - próbáltam ellökni, de esélyem sem volt. Túl erős.
-MinRi! - hallottam a távoli, hívó hangokat
-Doojoon! - kihasználtam, hogy egyenlőre még szabad a szám, mert a következő pillanatban úgy is befogta a kezével és bevonszolt a férfi mosdóba.
-MinRi!!! - most már közelebbről jöttek a hangok, ez egész biztos.
-Doo...!
-Meg ne próbáld, különben nagyon megbánod! - takarta le ismét számat. Élt bennem a túlélési vágy, beleharaptam a kezébe, és kifutottam a helységből. Az első dolog, aminek nekiütköztem, egy mellkas volt. Az Ő mellkasa. Olyan megnyugvást adott most, mint még soha. A könnyek patakokban folytak arcomon, de ő csak meglepetten állt és nem csinált semmit. Amikor meghallottam az ajtó nyikorgását, erősítettem ölelésemen, erre Ő egyből értette, hogy mi is itt a probléma. A másik fiú már lendítette a kezét, de Doojoon erektől duzzadó karjával lefogta. Másik kezével lefejtett magáról és visszatolta támadómat a mosdóba. Egy-két ütés - amiknek hangjától összerezzentem - majd egy kissé izzadt fiú jött ki onnan, mint egy hadvezér, aki megnyerte a csatát.
-Doojoon! - kiáltottam fel ismét, de most már örömkönnyek vegyültek az arcomon csillogó nedvességgel.
-Shhh. Már vége. Nyugodj meg.
-De..de..azt hittem, hogy meg...meg fog erősz... - mutatóujját pihentette ajkaimon
-Ki az a fiú?
-Doojoon, ne kezd, kérlek?
-Nyugi, nem veszekedni akarok...Ki ő? Talán a barátod?
-Dehogy, Doojoon, ő Ilhoon, aki segített nekem megszervezni ezt az egészet
-Akkor jó - elmosolyodott és kitűrte kósza hajtincseimet az arcomból - Most már nem gond, ha ezt megteszem - ekkor arcomat két tenyere közé fogta és megéreztem puha ajkait az enyémen. Finoman megharapta alsó ajkamat, mire én a kellemetlen érzéstől kissé kinyitottam a számat. Csak erre várt. Nyelvét átdugta a számba és bejárta minden egyes szegletét. Halk cuppanással váltunk el egymástól. Lassan kinyitottam szemeimet és egy csillogó barna tekintettel találtam magam szembe.
-Gyere - szólt és ujjainkat összekulcsolta. Kézen fogva sétáltunk vissza a terembe, mintha semmi sem történt volna. Vagyis de. Egy valami mégis. Olyan volt, mintha egy pillanat alatt szerettem bele egy ismeretlenbe, később egy barátba, de rájöttem, ő az az ember, akit egész életemben kerestem és a hátralévő évtizedeimet vele töltöttem.

MinRi-nek, sok szeretettel ^^