The korean guy - 3.

-Jaj, Doojoon, add már vissza! Kérlek!
-Nem, addig nem adom vissza a telefonodat, amíg el nem mondod ki az a fiú! - makacskodott és még magasabbra tartotta a kis készüléket
-Ne már! Tudod, hogy utálom, mikor ilyen vagy. Kihasználod, hogy ilyen pici vagyok - biggyesztettem le alsó ajkamat. Körülbelül fél percig lehettem így, amikor is kis hívó készülékem fogva tartójának megesett rajtam a szíve. Meg akarta fogni a vállam, de mivel tervem sikerült, nagyon is jól, ezért kikaptam kezéből a mobilom és szaladni kezdtem a lakás másik végébe
-Héé! Na megállj! - kiáltott utánam és kergetőzni kezdtünk. Beszorított a sarokba, de én átbújtam hadonászó karja alatt - most jól jön, hogy nem vagyok olyan magas - és futottam tovább. De sajnos, mivel a susogós zokni és a parketta nem a legjobb párosítás - ha csak nem korcsolyapályán képzeli magát az ember - hangos huppanással értem földet, majd még hangosabban fejem is becsapódott a faburkolatba.
-MinRi! - térdelt le mellém üldözőm - Jól vagy?
-Igeen. - nevettem még a fájdalmak közepette is - Mert megszereztem ezt! - mutattam fel a kissé ütött-kopott telefonomat
-Gyere, rakunk rá jeget - óvatosan felsegített a földről, a konyhában pedig felültetett a konyhapultra és úgy keresgélt  tovább, derékig a hűtőben
-Megtaláltam! - csukta be a mélyhűtő ajtaját és felém mutatta a fagyasztott borsót, amit ezután fejem hátsó részéhez tartott
-Na akkor most szépen elmeséled, hogy ki is az a fiú...
-De Doojoon...
-Mondd! - förmedt rám, már szinte vörösödő fejjel. Amilyen gondoskodó és bolond volt eddig, olyan mérges és indulatos volt most.
-Nem mondhatom el...
-Jól van, hát ha így állunk... - belenyomta kezembe a jéghideg zöldséget és kiviharzott a helységből. Pár másodpercig még hűtöttem a púpot, ami fejem hátsó részén éktelenkedett, majd se szó, se beszéd átöltöztem és elhagytam a házat. Az alatt a hat hónap alatt, amíg megismertem Doojoon-t, legjobb barátok lettünk. Minden felvételre, interjúra elkísértem, elmondtuk egymásnak az összes titkunkat, de most semmit sem szólhattam. Nem beszélhettem, hiszen akkor egy hónapnyi szervezés, kemény munka veszett volna kárba. Nehéz volt, de kibírtam, hisz' nem csak én dolgoztam ezen az ügyön, hanem a banda összes többi tagja is. Az ajtó feletti kis csengő hangjára az eladó felkapta a fejét és azonnal kedves mosoly ült ki arcára
-Jó napot! Miben segíthetek?
-Egy csokitortát rendeltem és őt vinném el. - nevettem
-Értem. A nevét, ha szabad kérdeznem?
-Shin MinRi.
-MinRi...MinRi...Á, igen! Megtaláltam. Azonnal hozom, egy pillanatnyi  türelmét kérem. - amíg a hölgy az édes meglepetést kereste, körbenéztem a cukrászdában. A pultban rendre sorakoztak a gusztusosabbnál gusztusosabb sütemények, muffinok, pont mint az ici-pici kis katonák. A falon ízléses képek helyezkedtek el, minden egyes oldalon kettő-kettő.
-Itt is van. Huszonnégyes gyertyával és 'Boldog Születésnapot' táblával volt, ugye?
-Igen, köszönöm szépen. - miután becsomagolta, oda adtam neki a pénzt és kiléptem az utcára. Benyúltam zsebembe és bepötyögtem a számot telefonomba.
-Haló? - szólt bele egy férfi hang
-Szia Ilhoon, MinRi vagyok. Minden rendben megy?
-Igen persze, most is itt vagyok.
-Kiváló - nevettem - Éppen most vettem meg a tortát, oda megyek
-Rendben, várlak. Szia! - elköszöntünk, majd fogtam egy taxit és elindultam a helyszínre. Egy óriási terembe nyílt az ajtó, amely tele volt lufikkal és egy hosszú büféasztallal, tele finomségokkal
-MinRi! - ijedten fordultam meg, hogy megnézzem, kitől származik a hang
-Á, Ilhoon, megijesztettél!
-Bocsi - vakargatta a tarkóját
-A vendégek? - kérdeztem, miközben a tortát raktam ki a neki szánt helyre a büféasztalon
-Egy óra múlva jönnek. Ó, de guszta...
-Tökéletes...Nem mész onnan! - csaptam rá a fiú kezére, aki idő közben szemet vetett a sütemény tetejét díszítő habcsókra
-Áú! - fájlalta kezét - Jól van na, nem kell rögtön ütni
-Jó, nem ütök többet, de ha még a fővendég megérkezése előtt meglátok egy hibát is a tortán...Megtalállak és ezt te is tudod - mutogattam felé fenyegetve
-Értettem - hajtotta le a fejét. Ezzel elment egy fél óra. A vendégek már szállingóztak befelé. G.NA, a 4MINUTE-os lányok, az egész BEAST - a szülinapost kivéve - az egész Cube ott volt már. Végül is úgy éreztem ideje lenne elkezdeni
-Halló? - szólt bele unottan
-Szia Doojoon, MinRi vagyok - egy nagyot sóhajtott, amikor meghallotta a hangom
-Mit akarsz?
-Figyelj...Sajnálom a reggeli dolgot. Ide tudnál jönni? Itt mindent elmagyarázok.
-...Rendben, mondd a címet - megadtam neki a kívánt adatokat
-Oké, azonnal bújjon el mindenki, bármelyik pillanatban itt lehet! - a nyugodt beszélgetés helyett, most már mindenki pánikszerűen keresett magának búvóhelyet. A gyertyákat gyorsan meggyújtottam, a világítást lekapcsoltam és gyorsan beálltam valahova, ahol nem tud észrevenni.
-MinRi? - nyitotta ki lassan az ajtót - Hát itt meg mi van? - halkan próbáltam odaosonni a tortához, majd felkapcsoltam a villanyt.
-Meglepetés!!! - ugrott fel mindenki egyszerre, hangos kiáltással
-Mi a...
-Fújd el! - skandálta mindenki egyszerre. Amikor a két kis gyertya fénye kialudt, a teremben lévő összes ember tapsolt
-Boldog Szülinapot Doojoon, gyere, vágjuk fel a tortát. - mosolyogtam. A fiú megszeppenve lépkedett oda az asztalhoz, majd felszeletelte az óriási süteményt. - Csak a villák kopogását, az elégedett hümmögéseket és az emberek duruzsolását lehetett hallani a teremben.
-Ilhoon! - mutattam a fiúnak a tortára, fenyegetően, mint az előbb és leraktam az asztal szélére. Elindultam a női mosdó felé. Kifelé jövet eszembe jutott valami
-Bakker! Az ajándékot elfelejtettem
-Szerintem arra már nem lesz szükség... - a falnak támaszkodva mondta az idegen ember, majd besétált a lámpa fénye alá
-Te? Te...te meg mit keresel itt?
-Hogy mégis mit? Szerinted? Téged.
-Hogy találtál meg?
-Azt hitted, hogy a média nem tud erről az eseményről? Még a mi kis országunkba is eljutott a hír... - lassan sétált felém
-Ne...ne gyere közelebb! - tartottam felé a kezem
-Mert? Mi lesz, ha nem? Fél éve nem láttalak, hiányzol - megfogta derekam és magához húzott. Nyakamat kezdte el csókolgatni, aztán a falnak is nekitolt.
-Hagyd abba! Te hagytál el és most ezzel jössz?! - próbáltam ellökni, de esélyem sem volt. Túl erős.
-MinRi! - hallottam a távoli, hívó hangokat
-Doojoon! - kihasználtam, hogy egyenlőre még szabad a szám, mert a következő pillanatban úgy is befogta a kezével és bevonszolt a férfi mosdóba.
-MinRi!!! - most már közelebbről jöttek a hangok, ez egész biztos.
-Doo...!
-Meg ne próbáld, különben nagyon megbánod! - takarta le ismét számat. Élt bennem a túlélési vágy, beleharaptam a kezébe, és kifutottam a helységből. Az első dolog, aminek nekiütköztem, egy mellkas volt. Az Ő mellkasa. Olyan megnyugvást adott most, mint még soha. A könnyek patakokban folytak arcomon, de ő csak meglepetten állt és nem csinált semmit. Amikor meghallottam az ajtó nyikorgását, erősítettem ölelésemen, erre Ő egyből értette, hogy mi is itt a probléma. A másik fiú már lendítette a kezét, de Doojoon erektől duzzadó karjával lefogta. Másik kezével lefejtett magáról és visszatolta támadómat a mosdóba. Egy-két ütés - amiknek hangjától összerezzentem - majd egy kissé izzadt fiú jött ki onnan, mint egy hadvezér, aki megnyerte a csatát.
-Doojoon! - kiáltottam fel ismét, de most már örömkönnyek vegyültek az arcomon csillogó nedvességgel.
-Shhh. Már vége. Nyugodj meg.
-De..de..azt hittem, hogy meg...meg fog erősz... - mutatóujját pihentette ajkaimon
-Ki az a fiú?
-Doojoon, ne kezd, kérlek?
-Nyugi, nem veszekedni akarok...Ki ő? Talán a barátod?
-Dehogy, Doojoon, ő Ilhoon, aki segített nekem megszervezni ezt az egészet
-Akkor jó - elmosolyodott és kitűrte kósza hajtincseimet az arcomból - Most már nem gond, ha ezt megteszem - ekkor arcomat két tenyere közé fogta és megéreztem puha ajkait az enyémen. Finoman megharapta alsó ajkamat, mire én a kellemetlen érzéstől kissé kinyitottam a számat. Csak erre várt. Nyelvét átdugta a számba és bejárta minden egyes szegletét. Halk cuppanással váltunk el egymástól. Lassan kinyitottam szemeimet és egy csillogó barna tekintettel találtam magam szembe.
-Gyere - szólt és ujjainkat összekulcsolta. Kézen fogva sétáltunk vissza a terembe, mintha semmi sem történt volna. Vagyis de. Egy valami mégis. Olyan volt, mintha egy pillanat alatt szerettem bele egy ismeretlenbe, később egy barátba, de rájöttem, ő az az ember, akit egész életemben kerestem és a hátralévő évtizedeimet vele töltöttem.

MinRi-nek, sok szeretettel ^^

The korean guy 2.

"Kérjük kedves utasainkat, legyenek szívesek biztonsági öveiket bekapcsolni, a gép nemsokára landol Szöulban." Én ébredtem fel előbb, szerencsére még pont időben
-Gikwang, kelj fel! Mindjárt landolunk. - suttogtam
-Hagyj már Doojoon, csak még öt percet! - nyavajgott, mint egy nyűgös kis tízéves
-Jézusom, Gikwang, zuhan a gép! - még pár másodpercig mocorgott, majd mikor eljutott a tudatáig előző mondatom, olyan hirtelen ült fel, hogy majdnem összefejeltünk. Pánikszerűen kapkodta a fejét, míg végül értetlen fejjel nézett rám
-Ne nézz így, téged nehéz kirobbantani az ágyból - nevettem - Gyorsan, kapcsold be az övet, mindjárt megérkezünk! - kezdtem el pattogni az ülésen, olyan arckifejezéssel, amit még a bohócok is megirigyelhetnének. Gikwang ezen jót kacagott, majd még beszélgettünk amíg 'leszállt' a gép. Húsz percig tartott. A fotósok már vártak minket a reptéren, pontosabban csak az én kedves utazópartnerem.
-Ó, a franc. Hogy tudhatták meg? - Gikwang még jobban ráhúzta fejére a sapkát és úgy haladt el, egy szó nélkül a fotósok mellett. Én viszont már nem voltam ilyen szerencsés, körbeálltak és az összes kérdésüket egyszerre zúdították rám.
-Maga honnan származik?
-Mióta van együtt a Beast egyik tagjával?
-Miért utaztak most ide?
-Én...én...mi nem... - motyogtam a sok kérdésre, de valahol a fotósok sorfala mögül benyúlt egy erős kéz és a csuklómnál fogva kiszabadított
-Köszönöm - suttogtam az illető mellkasába, majd felnéztem az arcára
-Nincs mit - mosolygott - Sajnálom, hogy ott hagytalak, tudod...megszoktam, hogy senkire sem kell vigyáznom - vakarta meg kínjában a tarkóját. Még mielőtt a fotósok észrevették volna, hogy eltűntem, addig mi már a váróban voltunk a sok utas és rokon között. Szemem egy fehér lapon akadt meg, amire az volt ráírva: Shin MinRi. Furcsálltam, hiszen egy nő tartotta a kezében a táblát, ráadásul ötletem sem volt, ki lehet az. Mindenesetre oda mentem hozzá, hátha nem én vagyok az ő MinRi-je
-Elnézést, én vagyok Shin MinRi, biztosan engem keres?
-Igen, biztosan. - mosolyodott  el - Yoon úrfi, megjött a bizonyos lány. - Ezen szavak után, egy nála -legalább egy fejjel - magasabb fiú bukkant elő mögüle
-Sziaa! - köszönt egy hatalmas ölelés kísérletében.
-He...helló. Álljon csak meg a menet. Én miért nem tudtam, hogy te az vagy, aki? Direkt álnevet használtál? - néztem rá összeszűkült szemekkel, mintha bármit is ki tudnék olvasni a tekintetéből
-Ja, hát igen...Mert tudod a rajongók és a média... - ekkor egy csapat sikítozó tizenéves kislány indult meg felénk. De nem ám lassan, sprinteltek!
-Futás! - mondta szinte kórusban a két srác, majd a bőröndjeinket toporogva megvártuk és már menekültünk is tovább az őrült rajongók elől. Kint egy limuzin várt minket, amitől egy pillanatra ledermedtem
-Gyere már! - tolt hátamnál fogva a leader, hiszen már majdnem utolértek minket. Útközben kifújtuk magunkat a hosszú járműben, én is feleszméltem a kis sokkból
-Komolyan nem értem mit hisznek a rajongók. Én is szeretem a zenéteket, de nem ugrok a nyakatokba visítozva...Mint a majmok, komolyan... - ezen mind a ketten felnevettek
-Héé! Ne beszélj így a rajongókról! - úgy csinált, mint aki megsértődik, mire mellé ültem és elkezdtem csikizni. Nem baj ám, hogy körülbelül csak egy fél órája ismerem, ehhez van most kedvem
-Yoon Doojoon. Hogy miért ne beszéljek így?
-Ha...hagyd abba - kapkodta a levegőket egymás után
-Mert? Mi lesz?
-Mert megbosszulom... - és most ő kezdett el engem piszkálni. Mikor már mindketten kifáradtunk elnyúltunk az ülésen
-Komolyan mondom, olyanok vagytok, mit akik ezer éve ismerik egymást - Gikwang úgy nézett minket, hogy közben a nevetést sem bírta abbahagyni
-Ja, egyébként szólíts csak nyugodtan Doojoon-nak, megengedem.
Milyen kedves vagy! - boxoltam egyet vállába, mire egyet fájdalmasan felszisszent. Az egész utat végig hülyéskedtük.

The korean guy - 1.

Egy pontra koncentráltam. Egy pontra, ami az ablak egyik karcolását jelentette. Az ég vakítóan kék volt, inkább lehúztam a rolót. Ahogy a repülőn ülő emberek beszélgetése keveredett a zenével, ami a fülhallgatómból jött, egyszerűen felemelő érzés volt, mondhatom. Nem tudok két helyre figyelni, könyörgöm! Hiába vagyok nő, ez nekem nem megy! Felálltam a táskámért, ami az ülések fölött elhelyezkedő polcon volt. Két emberen kellett átmásznom. Mi a francért nem tudják behúzni a lábukat? Talán beleroskadnak? A másik sorban ülő férfi hirtelen felpattant és segített nekem levenni az áhított tárgyat  a magasból. Hát igen, sose voltam egy langaléta alkat.

-Ne is törődj velük. Ezek az emberek már csak ilyenek...Mindegyik csak magával törődik.

-Köszönöm, hát igen...jobb lenne, ha az emberek egy kicsit jobban figyelnének egymásra, pont mit te - mondtam egy hatalmas vigyorral az arcomon. Hihetetlen volt. Egy kis előzékenység, udvariasság, odafigyelés embertársaira és máris feldobta egy kicsit a kedvem ez a kedves, koreai emberke. Pedig nem egy kis dolog miatt volt ilyen ramaty a kedvem. Mire észhez tértem a kis gondolatmenetemből, a fiú már leült a helyére és a mellette lévő üres ülést paskolgatta
-Nem ülsz ide? Legalább nem kell megint átmásznod az embereken, ha szeretnél valamit, majd én leveszem neked
-De aranyos vagy, köszönöm - mondtam és helyet foglaltam a középső ülésen
-Egyébként mi a neved?
-Shin MinRi. És neked? Olyan ismerős a hangod mintha már hallottam volna...Ismerlek én valahonnan? - ekkor levette a napszemüvegét, ami eddig takarta barna szemeit.
-Te jó ég...De hát te...
-Igen, Gikwang vagyok. De kérlek ne sikíts, nem véletlenül vagyok így beöltözve - mutatott ezzel magára. Egy rettentően sötét, fekete napszemüveg volt rajta, sál és sapka - Nem akarom hogy felismerjenek
-Dehogy sikítok - nevettem - Mégis mit érnék el azzal? Semmit. Ezért nem is csinálom
-Tetszik ez a gondolatmenet. A többi B2UTY-nak is meg kéne ezt tanulnia. Mármint...ne értsd félre,
imádom a rajongóimat, de vannak egy páran akik túl messzire merészkednek.
-Teljesen megértelek.
-De, mesélj magadról. Honnan jössz, miért tartasz oda, ahova...ilyenek. Nem vagy kifejezettem ázsiai alkat, attól függetlenül tökéletesen beszéled a nyelvünket. Lenyűgöző - az utolsó mondatába kissé belepirultam
-Hát, ugye, amint azt az előbb is említettem, MinRi vagyok, valójában Anna, de ez mellékes. Magyarországról jövök, egy Nyugat-Magyarországi városkából. Igazából azért tartok Szöulba, mert a barátom megcsalt. Három évig voltunk együtt és pont az évfordulónkon jelentette be, hogy ő mást szeret és vele akar lenni. Mondanom sem kell, biztos, hogy nem társasoztak az ágyon...Mindig is szerettem Koreát, a kultúráját, az embereket, a zenét - utalva ezzel a bandájukra - És nem csak ezért megyek oda...Az interneten el kezdtem beszélgetni egy szintén koreai sráccal, még az évforduló előtt. Amikor viszont ez a bejelentés megtörtént, azonnal szóltam neki, hogy el akarok innen költözni. Felajánlotta az ő lakóhelyét. Az ötlet elsőre megfogott, így egy hét múlva elindultam, vagyis most - jelent meg egy halvány mosoly arcomon
-És te? Mit kerestél Magyarországon?
-Hát, nem tudom miért engem - elvégre nem én vagyok a leader -, de elküldtek felderíteni a stadionokat, mert lehetséges, hogy a közeljövőben tervezett turnénkra ide is eljövünk.
-Ez komoly? - derült fel arcom - De miért nem a menedzseretek intézi ezeket az ügyeket?
-Ő éppen Japánban tartózkodik, ő  is ugyan ezt csinálja mint én.
-Ez elég  furcsa...
-Hát, igen, de mit tudnék csinálni? - nevetett
-Hát...semmit? - kérdeztem vissza válaszra várva
-Pontosan - nevetett - De szerintem aludjunk, van még egy pár óra mire oda érünk. - Kinéztem az ablakon és tényleg, már besötétedett. Azért Szöul nem két perc Budapestről
-Jó éjsz... - máris elaludt volna? Bedugtam fülembe a zajszűrős fülhallgatót,- amelyet annyira kívántak már az idegeim - és halk dallam mellett aludtam el.