The korean guy - 1.

Egy pontra koncentráltam. Egy pontra, ami az ablak egyik karcolását jelentette. Az ég vakítóan kék volt, inkább lehúztam a rolót. Ahogy a repülőn ülő emberek beszélgetése keveredett a zenével, ami a fülhallgatómból jött, egyszerűen felemelő érzés volt, mondhatom. Nem tudok két helyre figyelni, könyörgöm! Hiába vagyok nő, ez nekem nem megy! Felálltam a táskámért, ami az ülések fölött elhelyezkedő polcon volt. Két emberen kellett átmásznom. Mi a francért nem tudják behúzni a lábukat? Talán beleroskadnak? A másik sorban ülő férfi hirtelen felpattant és segített nekem levenni az áhított tárgyat  a magasból. Hát igen, sose voltam egy langaléta alkat.

-Ne is törődj velük. Ezek az emberek már csak ilyenek...Mindegyik csak magával törődik.

-Köszönöm, hát igen...jobb lenne, ha az emberek egy kicsit jobban figyelnének egymásra, pont mit te - mondtam egy hatalmas vigyorral az arcomon. Hihetetlen volt. Egy kis előzékenység, udvariasság, odafigyelés embertársaira és máris feldobta egy kicsit a kedvem ez a kedves, koreai emberke. Pedig nem egy kis dolog miatt volt ilyen ramaty a kedvem. Mire észhez tértem a kis gondolatmenetemből, a fiú már leült a helyére és a mellette lévő üres ülést paskolgatta
-Nem ülsz ide? Legalább nem kell megint átmásznod az embereken, ha szeretnél valamit, majd én leveszem neked
-De aranyos vagy, köszönöm - mondtam és helyet foglaltam a középső ülésen
-Egyébként mi a neved?
-Shin MinRi. És neked? Olyan ismerős a hangod mintha már hallottam volna...Ismerlek én valahonnan? - ekkor levette a napszemüvegét, ami eddig takarta barna szemeit.
-Te jó ég...De hát te...
-Igen, Gikwang vagyok. De kérlek ne sikíts, nem véletlenül vagyok így beöltözve - mutatott ezzel magára. Egy rettentően sötét, fekete napszemüveg volt rajta, sál és sapka - Nem akarom hogy felismerjenek
-Dehogy sikítok - nevettem - Mégis mit érnék el azzal? Semmit. Ezért nem is csinálom
-Tetszik ez a gondolatmenet. A többi B2UTY-nak is meg kéne ezt tanulnia. Mármint...ne értsd félre,
imádom a rajongóimat, de vannak egy páran akik túl messzire merészkednek.
-Teljesen megértelek.
-De, mesélj magadról. Honnan jössz, miért tartasz oda, ahova...ilyenek. Nem vagy kifejezettem ázsiai alkat, attól függetlenül tökéletesen beszéled a nyelvünket. Lenyűgöző - az utolsó mondatába kissé belepirultam
-Hát, ugye, amint azt az előbb is említettem, MinRi vagyok, valójában Anna, de ez mellékes. Magyarországról jövök, egy Nyugat-Magyarországi városkából. Igazából azért tartok Szöulba, mert a barátom megcsalt. Három évig voltunk együtt és pont az évfordulónkon jelentette be, hogy ő mást szeret és vele akar lenni. Mondanom sem kell, biztos, hogy nem társasoztak az ágyon...Mindig is szerettem Koreát, a kultúráját, az embereket, a zenét - utalva ezzel a bandájukra - És nem csak ezért megyek oda...Az interneten el kezdtem beszélgetni egy szintén koreai sráccal, még az évforduló előtt. Amikor viszont ez a bejelentés megtörtént, azonnal szóltam neki, hogy el akarok innen költözni. Felajánlotta az ő lakóhelyét. Az ötlet elsőre megfogott, így egy hét múlva elindultam, vagyis most - jelent meg egy halvány mosoly arcomon
-És te? Mit kerestél Magyarországon?
-Hát, nem tudom miért engem - elvégre nem én vagyok a leader -, de elküldtek felderíteni a stadionokat, mert lehetséges, hogy a közeljövőben tervezett turnénkra ide is eljövünk.
-Ez komoly? - derült fel arcom - De miért nem a menedzseretek intézi ezeket az ügyeket?
-Ő éppen Japánban tartózkodik, ő  is ugyan ezt csinálja mint én.
-Ez elég  furcsa...
-Hát, igen, de mit tudnék csinálni? - nevetett
-Hát...semmit? - kérdeztem vissza válaszra várva
-Pontosan - nevetett - De szerintem aludjunk, van még egy pár óra mire oda érünk. - Kinéztem az ablakon és tényleg, már besötétedett. Azért Szöul nem két perc Budapestről
-Jó éjsz... - máris elaludt volna? Bedugtam fülembe a zajszűrős fülhallgatót,- amelyet annyira kívántak már az idegeim - és halk dallam mellett aludtam el.