.Pár perce ülünk ugyan abban a pózban és már úgy érzem, nincs is lábam.
-Máris jobb, köszi - mosolygásom most már inkább ijesztő lehet, mintsem bájos
-Biztos? Hagy nézzem - leveszi bokámról a felső csomagot - A-a, ez még mindig duzzadt, itt maradsz. - már éppen felállni készülök a jobbik lábammal, míg a sérült még az ölében pihen - Nem megy maga sehova. Leül. - mutat a mögöttem lévő kanapéra - Mondom ül! - felemeli a hangját, amivel kissé megijeszt, ezért visszahuppanok helyemre és csöndben maradok. Talán túl sokáig is.
-Figyelj, bocsi... Nem akartam így rád kiabálni - szólal meg végül pár igen hosszú és kínos perc után.
-Nem számít. - megfogom a kezét, azzal együtt leemelem bokámról a fagyasztott borsót, majd mint aki jól végezte dolgát, elbotorkálok a franciaágyig.
-Hé, mit csinálsz? Nem aludhatsz itt! - szalad utánam, amikor látja, hogy húzom magamra a takarót a nyári meleg ellenére.
-Miért mit fogsz tenni, ha igen? - kiabáltam rá magamból kikelve. Nem semmi ez a whiskey, az már biztos - Kidobsz a folyosóra egy valószínűleg - csuklom - törött bokájú lányt? Hát rajta, tessék csak, csináld. Itt vagyok védtelenül, harcművészeteket soha az életben nem is tanultam, szóval könnyű dolgod lesz. Hajrá! - a kiabálás kezdete óta küszködöm a könnyeimmel, de csak most van időm rá, hogy szabadon is eresszem őket.
-Jaj ne, már megint? Nem azért mondtam, de ha a menedzserem megtudja, nekem végem!
-Tudod mit? Elmegyek én magamtól is, ha itt nem vagyok szívesen látott vendég! - felállok és elkezdek feldúlva az ajtó felé haladni (már amennyire a sérülésem engedi). Felkapom az ajtó mellől a cipőmet, aztán elfordítom a kulcsot a zárban, majd "Hastala vista" Doojoon-nak és már kint is vagyok a folyosón. Kissé zavaros nekem az egész épület, mivel nem láttam merről jöttünk, de azért elindulok az egyik irányba. Hirtelen két kar fonódik a derekam köré, majd a kezek tulajdonosa a vállára vesz és úgy indul velem visszafelé.
-Tegyél le! Nem hallod? Hé! - sikítok, sőt üvöltök a szűk folyosón, ahogy felnézek látom, hogy páran ki is jönnek a szobájukból megnézni, hogy mi ez a hangzavar. Amint visszaérünk a lakosztályba, letesz a fal mellé, bezárja az ajtót és beledobja a kulcsot az alsónadrágjába. Szemben áll velem és nem engedi el a tekintetem.
-Na most próbálj meg elszökni. - előbbi cselekvéssorozata miatt vörös színben pompázik az arcom, de nem bírom elengedni sötétbarna szempárát. Egyszerűen nem. Az arcomon érzem a leheletét, szinte megbabonáz...Azonban nem engedhetem el magam az alkohol ellenére sem. Furcsa előérzetem van, nem tetszik ez nekem. Megpróbálok ellépni a faltól, de akadályba ütközöm; közrefog két karjával és onnantól nincs kiút.
-Nem menekülsz - tekintete éget, szinte perzseli bőröm, ahogy végigmér. Egyre közelebb hajol, míg nem érzek valami puhát a számon. Azonban inkább tűnik nedvesnek és szagosnak, mint puhának és édesnek. Kinyitom a szemem. A szobámban vagyok, a mellkasomon pedig egy kellemetlenül súlyos élőlény tartózkodik, szájából kilógó nyelve pedig bejárja egész arcom.
-Fúj, Basa mit csinálsz? - felülök, a lendülettől megszédül kutya pedig elhátrál törzsemtől és a két bokám között ülve követi az eseményeket
-De, mi? És, miért? - tanakodom, miközben a lassan már odaszáradt kutyanyálat törölgetem az arcomról.
-Pedig olyan valóságosnak tűnt. Végre volt egy jó napom, erre ez... - könnyeim potyogni kezdenek, az átélt csalódás nem hagy nyugodni
-Yumi? - nyílik ki lassan a szobám ajtaja, a beszűrődő fény ezzel homályossá teszi látásomat - Yumi, jól vagy? - nyúl be egy kéz a lámpa kapcsolója után, majd az illető egész alakjával halad be a helyiségbe.
-Egy pohár vízért mentem, amikor hangokat hallottam... Minden rendben?
-Igen, csak... khm... rosszat álmodtam. - ágyam mellé sétál és leguggol
-Jaj Yumi. Hányszor beszéltük már meg ezt? Nem számít hányszor álmodsz Dujunról reménytelennek tűnő dolgokat, én megígértem, hogy egyszer úgy is eljuttatlak hozzá. Megígértem, vagy megígértem?
-Megígérted - ül ki halvány mosoly arcomra, amint érzem, hogy törődik velem.
-Na ugye.
-De te ho...
-Hogy honnan tudtam? A gyakorlat édesem, a gyakorlat... - ezzel vállon vereget és kisétál a szobámból. Igaza van. Lehet, hogy reménytelen amiket néha álmodok, de nem szabad feladnom. Kényelmesen elhelyezkedem ágyamban, már alvásra készen hunyom le a szemeimet, amikor feltűnik, hogy valami nyomja a jobb bokámat. Elhúzom róla a takarót, felkapcsolom az éjjeliszekrényen levő lámpát, majd lábamra tekintek.
-Mi a...?! - egy csomag mélyhűtött borsó pihen rajta.
