Alig léptem be az emberek által képzett ördögi kalitkába, máris elvesztettem úti célomat. Az emberek között voltak fotósok, valamiféle rajongók, és pár nézelődő. De ezt a párat úgy értem, hogy ők voltak "csak" körülbelül háromszázan. És akkor még ne is beszéljünk a több tucat fotósnak nevezett undorító paparazzipatkányról - akik nem hogy ilyen helyeken, utazáskor...De még a magánéletükben is zaklatják a hírességeket. Most komolyan. Azért dolgozik szegény egész életében a sikerért és a hírnévért, hogy utána ne lehessen egy percig sem egyedül és ne kelljen rettegnie a olykor-olykor bokrokban előtűnő, a napfényt megtörő, profi gépek lencséitől? Véleményem szerint ennyit nem ér meg.- és az őrjöngő tizenéves kislányok hömpölygő folyamáról. Ha ez még nem lenne elég, mindenki lökdösött mindenkit. Azért szerintem, én az egy méter hetvenkét centis magasságommal, szőke hajammal és a kék szememmel nem vagyok olyan észrevehetetlen (a sok barna hajú, barna szemű ember között), hogy összetapossanak. Viszont ez sajnos megtörtént. Az egyik pillanatban még viszonylag békésen álldogálok a visítozó tinédzserek és a fényképezőgépek kattogásának kereszttüzében, a másik pillanatban pedig egy órási felém irányuló lökést éreztem a tömeg felől és rögtön a földön találtam magam. A hátizsákomat még valahogy sikerült kiráncigálnom a lábak alól, de a bőrönd odaveszett a rengetegben. Leültem a legközelebbi padra és arcomat a tenyerembe temettem. A hátizsákomban csak egy kis pénz van és egy kevés kaja. Mégis mit fogok én így kezdeni magammal? Az összes értékem abban a bőröndben van...
-Öné ez a táska, kedveském? - szólalt meg mellőlem egy könnyed hang, pár perc múlva. Felnéztem és egy nálam alacsonyabb, hullámos, rövid fekete hajú hölgy állt mellettem, kezét pihentetve a bőröndöm fogantyúján.
-Igen, az enyém! - ugrottam fel örömömben és lendületből meg akartam ölelni, de még időben eszembe jutott, hogy ez egy másik kultúra, szóval csak egy mély meghajlással fejeztem ki hálámat.
-Köszönöm szépen! - néztem végre a hölgy barna szemeibe
-Igazán nincs mit, ezek a rajongók már csak ilyenek - nézett az egy emberként sikítozó -számomra- kislányok felé.
-De mégis miért vannak itt ennyien? Talán valami világsztár érkezett? - nyújtogattam a nyakam egy ültő helyemben
-Hát, valami olyasmi - nevetett - Igazából én is miatta jöttem, de úgy érzem esélyem sincs, szóval szerintem induljunk. Meghívhatom egy kávéra?
-Örömmel elfogadom a meghívást - vetettem egy pillantást a hölgyre, aki szívmelengetően kedvesen nézett rám, fényévekkel felülmúlta a többi embert, aki a repülőtéren volt. Beültünk egy taxiba, és máris az utastársam által bediktál cím felé tartottunk. Amikor beléptünk a házba rögtön a bőröndömben kezdtem el matatni.
-Hány cukorral kéri? - szólalt meg, nekem háttal, miközben zokniban lépkedtem be a konyhába.
-Engedje meg, hogy kifizessem a taxi árát. - nyújtottam felé tenyeremet
-Szó sem lehet róla! Mondtam már, hogy meghívtam. Tegye csak el a pénzét - csukta össze markomat
-Hát akkor...köszönöm. - megindultam bőröndömhöz. Mire visszatértem az asztalhoz, már ott volt a gőzölgő csésze kávé az asztalon
-Hmm...Ez fantasztikus. Mi a titka? - lelkendeztem az éppen megkóstolt forró ital után
-Nem, nem. Ezt nem árulhatom el. De örülök, hogy ízlik - ebben a pillanatban kopogtattak. Éppen mentem volna ajtót nyitni
-Mégis mit művel? Maga itt most vendég! Csüccs vissza! - parancsolt rám kuncogva vendéglátóm és indult a bejárat felé
-Ó, hát te vagy az? Milyen volt az utad? Nem vagy fáradt? Gyere, éppen most csináltam egy kis kávét...
-Nyugalom, anya... - Anya?! - minden rendben. Egyébként, van itt valaki? - gondolom a bőröndömre gondolt
-Ó, igen. Van egy vendégem. Gyere, bemutatlak neki. - egyenesen a konyha felé tartottak, hallottam a lépteiket.
-Tényleg, hogy is hívják? - kérdezte a hölgy
Amikor megláttam a fiút, az éppen akkor a számban tartózkodó, korty kávé hirtelen szabadulni akart, de sajnos a rossz irányba.
-Jó napot... - intett egyet, egy halk kuncogás kíséretében, nem ok nélkül, hiszen elég nevetséges látványt nyújthattam...fél korty kávé a felfúvódott pofazacskóimban volt - alig bírtam visszatartani, hogy a légnyomástól nehogy az is az asztalon landoljon - miközben a másik felét próbáltam felitatni fekete melegítőfelsőmnek mandzsettájával. Végül leküzdöttem a mostanra kihűlt italt a torkomon és gyorsan felálltam. Bemutatkozásom második strófáját egy gyors meghajlással kezdtem
-Jól bemutatkoztam, mondhatom - nevettem kínomban.
-A nevem Shin HeeYoung - mind a ketten elkerekedett szemekkel néztek rám
-Tudom, ez nem egy megszokott név egy európai lánytól, de ez egy másik történet.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése